-->
kék~
Nem tudtam. Őszintén szólva semmit. Hogy merre van a föl és a le. Pedig küzdeni akartam. Annyira akartam. Annyira, hogy fel kellett adnom. És hogyan tovább, ha nincs tovább? Levegőt akartam venni. De rájöttem, hogy ha megpróbálom esélyem sem lesz túlélni. Minimum kopoltyút kellett volna növesztenem. A víz ellepett. Undorodni kezdtem magamtól. Mint Bella az Újholdban. Csak szenvedek és meg sem próbálom. Elkezdtem úszni. Arra amerre a felfelét sejtettem. Valaki megragadta a lábam és az ellenkező irányba húzott. Láttam a felszínt. Az a valaki elengedte a lábam én pedig gyors mozdulatokkal a víz fölé löktem magam. Nem tudom ki mentett meg. Halottak úsztak a víz felszínén, a kétségbeesés szinte hullámokat vert. Újra és újra átcsapott a fejem felett a víz. Lemerültem. Többé nem voltam Annie, sem Bella. Már csak egy egyszerű áldozat voltam, aki tömegsírban végzi a többi pancserrel.
Fájt. De csak egy rövid ideig. Aztán vége, csak a sötétség…
Jóéjt kicsi Annie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése