Francesca.

Berohant a nappaliba. Levetette magát az italok elé. Hosszan szemezett a legerősebbel, majd a kezébe vette az üveget. A szájához emelte és hagyta, hogy folyjon le a maró folyadék a torkán. Minden cseppje égette a nyelőcsövét. Újabb és újabb korty. Egészen addig míg már nem érezte szilárdnak a talajt a lába alatt. Pörgött. A karjait a levegőbe lendítette és addig nem állt meg míg el nem esett. Berohant a konyhába és a legnagyobb kést húzta elő. Szeme megcsillant, óvatosan végighúzta ujját az élén. Szája széles vigyorra húzódott. Újra és újra végighúzta a karján a kést, mély sebeket szántva. A csuklóját kivéve. Nem, azt nem merte. Eldobta a kést. Vér csillogott rajta. Tekintete riadt volt, mint a meglőtt vadé. Több sebből vérzett. Fogta a kabátját és kirohant az ajtón, le a lépcsőkön, végig a sötét utcákon. Egy ház kapujában ült le. Arcán fekete csíkot húztak a könnyek szemfestékkel vegyítve. A kezén lassan folyt le a forró vér. Égette a bőrét.

Elterült a földön. Az ég dörgött, villámlani kezdett. Zuhogott az eső.

A remény? Meghalt.