Francesca.

Remegés futott át a lány testén.
A tudat, hogy elveszítheti

nem, nem történhet meg...

letaglózta. Mintha földbe gyökerezett volna a lába. Nem tudott mozdulni akárhogy próbálta.

nem, még ne, még egy kicsit...

A telefon kicsúszott a kezéből

nincs erőm...elfogyott

és a földön hangos koppanással darabokra esett. A lány szaggatott mozdulatokkal az arcához emelte a kezét

sötétség. csend. 

és térdre rogyott. A lábából azonnal kiserkent a vér

nincs erőm. nem látok. nem hallok.

a szeméből könnyek záporoztak. Csak ült és

meghaltam? ilyen lenne tehát. 

zokogott. A keserű-sós folyadék tengert szántott az arcán. Csak egyvalami járt a fejében,

de miért nincs meg?  nem ezt ígérték.

egyedül az foglalkoztatta, hogy

hol az érzéketlenség? miért fáj még mindig?

minden elmúljon. Olyan nyomot akart hagyni

nem lehet. még élek.

amilyen az ő egész élete volt.

KESERŰ ÉS FÁJDALOMMAL TELI.

Francesca.

Kiss Krisztián Máténak.

Ott álltam megszégyenítve, porig alázva. Nélküle. Ő hagyott el engem, pedig tudta mennyire fontos nekem. Tudta, hogy szeretem, és tudom, hogy Ő is szeret. Csak álltam egy helyben, a csengő türelmetlenül rikoltozott, űzött vad hangjával az órára. De rám nem volt hatással. Szinte már túl hosszú volt a csengetés, már csak azt nem mondták be, hogy Francesca kedves fáradjon be órára. Nem mondta ki, de hallottam, hogy halkan ezt búgja a kellemetlen dallam. 
A szemei, az orra, az ajka. A hangja selyme, a mosolya lágy vonala. A karjai ahogy közel húznak magához. Követelve, mintha sosem engedne el. Kiűztem a fejemből a képeket. Egy könnycsepp súrolta az arcom, és mielőtt elindult volna a folyó, berohantam a mosdóba. Az óra körülbelül 10 perce tartott, de nem tudott érdekelni. Rendbe kellett szednem magam.

A mosdó mocskos tükre visszataszító képet mutatott. Egy lány összetört szívvel. Már csak az a vicces, hogy a pólómat nem áztatta át a vér.

Elvérzek. Nem látja senki. Nem olyan igazi elvérzés ez. Csak belülről halok meg. Kit érdekel. Majd valaki újjáéleszt. Vagy nem. Mit számít egy lelkecske. Vagy egy szív. Nem nagy áldozat, megleszek nélküle. 
Ökölbe szorítottam a kezem, betörtem a tükröt. Nem akartam látni magam. Forró trutyi folyt le a kezemen. Vörös volt és gyönyörű. A fenébe. A vérem. Ezernyi tükörszilánk hevert a mosdó padlóján. Ott álltam véres kézzel, kócos hajjal, szétfolyt sminkkel. És undorodtam magamtól. Megint hagytam, hogy tönkretegyenek.

Fogtam egy élesebb tükörszilánkot. Óvatosan a bőrömre nyomtam, a vér egyből kiserkent. Tökéletes.

Nem akartam vacakolni. Függőlegesen húztam végig a szilánkot az eremen. Nem sokat értem vele. De nem adtam fel. Teljesen szétvágtam a karom. Szédültem, vértócsa nőtt a padlón.

Aztán alig 2 másodperc múlva teljes sötétség.

- SZERETLEK!

Francesca.

Berohant a nappaliba. Levetette magát az italok elé. Hosszan szemezett a legerősebbel, majd a kezébe vette az üveget. A szájához emelte és hagyta, hogy folyjon le a maró folyadék a torkán. Minden cseppje égette a nyelőcsövét. Újabb és újabb korty. Egészen addig míg már nem érezte szilárdnak a talajt a lába alatt. Pörgött. A karjait a levegőbe lendítette és addig nem állt meg míg el nem esett. Berohant a konyhába és a legnagyobb kést húzta elő. Szeme megcsillant, óvatosan végighúzta ujját az élén. Szája széles vigyorra húzódott. Újra és újra végighúzta a karján a kést, mély sebeket szántva. A csuklóját kivéve. Nem, azt nem merte. Eldobta a kést. Vér csillogott rajta. Tekintete riadt volt, mint a meglőtt vadé. Több sebből vérzett. Fogta a kabátját és kirohant az ajtón, le a lépcsőkön, végig a sötét utcákon. Egy ház kapujában ült le. Arcán fekete csíkot húztak a könnyek szemfestékkel vegyítve. A kezén lassan folyt le a forró vér. Égette a bőrét.

Elterült a földön. Az ég dörgött, villámlani kezdett. Zuhogott az eső.

A remény? Meghalt.