hallutinations.

Álmodtam.

Álmodtam. Egy jobb világot, egy virágos mezőt, pillangókat és őzeket. Álmodtam, hogy ott fekszek a te karjaidban. Álmodtam, hogy madarak csicseregnek és daluktól hangos az erdő. Álmodtam, hogy méhek repkednek, virágról virágra. Álmodtam, hogy összekulcsolt kézzel, összeforrt ajkakkal hevertünk a virágtengerben. Álmodtam, hogy semmi nem számított. Álmodtam, hogy a nap sosem felejtett el szikrázóan ragyogni és álmodtam, hogy a lágy szellő cirógatja az arcom. Álmodtam rövid záport és hűvös éjeket. Álmodtam reggeleket, mikor szelíden tejet szürcsölünk a bögréből. Álmodtam áttáncolt éjszakákat a holdfényben. Álmodtam perceket, mikor fájt az oldalunk a nevetéstől. Álmodtam hosszú sétákat a naplementében. Álmodtam, hogy esténkét egy sziklán ülve néztük a csillagokat. Álmodtam pirkadatig tartó fogócskát az erdőben.

Álmodtam álmokat.

De fel kellett kelnem.

rainbow stories*

narancssárga~

Narancssárga falak vettek körül. Az ablakomon először lágyan majd egyre vadabbul kopogtak az esőcseppek. Mintha be akarnának törni. Vártam, hogy meghalljam az ablaküveg reccsenését és a hűs szél végigsimítson a testemen. Szinte éreztem ahogy az eső ugyan olyan erővel ütközik a testemnek, mint amivel az ablakot áttörték. Minden egyes csepp kínzó fájdalommal hasította a húsomat, a víz erőszakosan fúródott be a bőröm alá. A fájdalom el kezdte emészteni a testemet, mikor kinyitottam a szemem. Az álomkép valóságos volt, valóságosabb, mint ahogy zihálva hevertem az ágyon. A szomszéd szobából hallottam anyám kacaját. Megint A Férfival beszélgetett.

Nem kéne itt lennem. Kettesben kéne őt hagynom A Férfi hangjával. Fel sem tűnne neki ha elmennék. Egyre inkább csábított a gondolat, hogy cigivel a számban, bőrönddel a kezemben kisétáljak a házból. Nem érdekelne milyen hangosan kiáltana utánam. (Nem is kiáltana, de jólesően bizsergető volt ezzel áltatni magam.)Az éjjelt a szabadban tölteném, aztán elmennék. Soha többet nem jönnék vissza. Vajon lenne aki hiányolna?

Elkeserítően kevesen.

Az életem komolyan értelmetlenné kezdett válni. Ahogy monoton teltek a napok, mindig ugyan az a lemez.

És minden este azzal a gondolattal a fejemben hajtom álomra a fejem, hogy valami jobb helyen fogok felébredni. Ahol nincs félelem és a törődés fogalma értelmet nyerhet számomra.

Kitaszított voltam a saját otthonomban.

Narancssárga falak öleltek körül és nem szabadultam a szorításukból. Tudtam, hogy ha nem török ki, akkor itt lel a végzetem. Összenyomnak kicsinyke szobám falai az álomvilágból tákolt elmém pedig a magasba repül. Megcsókolja a menny kapuit, és holtan hullik a pokolba.

Talán maradnom kéne és várni a finálét.

rainbow stories*

piros~


Rab vagyok a saját kastélyomban. A falak immár oszladoznak, senki sem meri megközelíteni ezt az átkozott helyet. Úgy tartják, kísértetek járnak a falak közt. Milyen igaz.
Ezer meg ezer lélek bolyong a mocskos téglák fogságában.
Én vagyok az egyetlen igazi kísértet. Az egyetlen aki tényleg veszélyt jelent, akitől félni kell.
300 éve éltem itt. Aztán egy éjjel, Joseph a torkomba szúrta tőrét.
Azt hitte megszabadult tőlem, pedig ó, dehogy. Halálának minden percében szenvedett, de ez nem nyújtott elégtételt. Több embernek kellett bűnhődnie.
Az a bűnös lélek, ki e kastély falai közé téved, pusztító dühöm által veszti életét. Ezrek vére mocskolja kezemet.
A falakat vörösre festi a halott emberek vérének mámorítóan varázsos emléke.
Grófok és úri hölgyek tetemeit rejtik a bokrok, tartják fogva a falak lelkeiket. Milliónyi vércsepp tapad a vár emlékezetéhez.
Az igazi fogoly mégis én vagyok. Börtönöm eme mocskos hely, ahol emberek lelték kínteli halálukat.



Immár, 300 év távlatában minden érzelem kihalt belőlem. Kivéve a fájdalom és a düh.