-->
narancssárga~
Narancssárga falak vettek körül. Az ablakomon először lágyan majd egyre vadabbul kopogtak az esőcseppek. Mintha be akarnának törni. Vártam, hogy meghalljam az ablaküveg reccsenését és a hűs szél végigsimítson a testemen. Szinte éreztem ahogy az eső ugyan olyan erővel ütközik a testemnek, mint amivel az ablakot áttörték. Minden egyes csepp kínzó fájdalommal hasította a húsomat, a víz erőszakosan fúródott be a bőröm alá. A fájdalom el kezdte emészteni a testemet, mikor kinyitottam a szemem. Az álomkép valóságos volt, valóságosabb, mint ahogy zihálva hevertem az ágyon. A szomszéd szobából hallottam anyám kacaját. Megint A Férfival beszélgetett.
Nem kéne itt lennem. Kettesben kéne őt hagynom A Férfi hangjával. Fel sem tűnne neki ha elmennék. Egyre inkább csábított a gondolat, hogy cigivel a számban, bőrönddel a kezemben kisétáljak a házból. Nem érdekelne milyen hangosan kiáltana utánam. (Nem is kiáltana, de jólesően bizsergető volt ezzel áltatni magam.)Az éjjelt a szabadban tölteném, aztán elmennék. Soha többet nem jönnék vissza. Vajon lenne aki hiányolna?
Elkeserítően kevesen.
Az életem komolyan értelmetlenné kezdett válni. Ahogy monoton teltek a napok, mindig ugyan az a lemez.
És minden este azzal a gondolattal a fejemben hajtom álomra a fejem, hogy valami jobb helyen fogok felébredni. Ahol nincs félelem és a törődés fogalma értelmet nyerhet számomra.
Kitaszított voltam a saját otthonomban.
Narancssárga falak öleltek körül és nem szabadultam a szorításukból. Tudtam, hogy ha nem török ki, akkor itt lel a végzetem. Összenyomnak kicsinyke szobám falai az álomvilágból tákolt elmém pedig a magasba repül. Megcsókolja a menny kapuit, és holtan hullik a pokolba.
Talán maradnom kéne és várni a finálét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése