hallutinations.

apámnak.

Csak ültem az ágyon. Két kézzel szorítottam a telefont és vártam hogy megcsörrenjen. De az természetesen csendben maradt. Meg se szólalt.
Egy párnát kaptam az arcom elé, és sikítottam. Teli torokból.

*-Telefonált? Ugye felhívott?

- Sajnálom, nem keresett.

- Mikor hívott utoljára?

- 3 hete.*

A sírás szinte kirobbant belőlem. A könnyeim végigszántották az arcomat, és a mellkasomra folytak. Utáltam magam.

*-Hányban is születtél? 94? Vagy 98?

- 97.

- Ó, igazad van.*

Biztosan én vagyok az oka. Én tehetek róla, hogy sosem szeretett. Az én hibám, hogy elment. Én tettem valamit, ami miatt nem kellek neki.

*- Miért zavarsz? Megmondtam, hogy hagyj békén! 

- De..csak azt akartam, hogy jobb kedved legyen.

- Mondtam, hogy menj innen. 

- Beteg vagy? Szeretném ha jobban lennél.

- Hagyj.

- Szeretlek.

- Menj el.*

Ökölbe szorítottam a kezem, olyan erővel, hogy a körmöm sebet ejtett. Folyt a kezemből a vér, a szememet elhomályosították a könnyek és imádkoztam. Imádkoztam, hogy haljak meg. Azonnal.

*-Már megint mit csináltál? Hihetetlen, hogy képtelen vagy összeszedni magad.

- Bocsánat.

- Nem számít. Ezt vártam.*


Felálltam. Felkeltem a földről, letöröltem a vért a kezemről és kihúztam magam.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy miatta sírtam.